Fondazione Centro San Raffaele del Monte Tabor

 

hsr A San Raffaele Intézet kitartóan végez három egymásba fonódó tevékenységi kört: gyógyítás, kutatás és oktatás. Mindezt teszi az 1971-es alapítás óta, amikor az első, teljesen független magánkórház közé tartozott Olaszországban. Röviddel alapítását követően San Rafaelle megkapta az IRCCS (Kutatókórház) minősítést, ami elősegítette, hogy klinikai kutatóhellyé váljon eredendően cukorbetegség és anyagcsere-betegségekre specializálva.

 

1992-ben a San Raffaele tovább terjeszkedett a DIBIT megnyitásával, amely épületet az alapkutatásért hozták létre 12 000 négyzetméter kutatótérrel, ahol jelenleg 250 ember dolgozik alap-, transzlációs és klinikai kutatásban beleértve a kutatókat, asszisztenseket és az adminisztratív személyzetet, még ezen felül 300 alkalmazottal (szakértők, gyakornokok és graduális hallgatók). A DIBIT része Olaszország legnagyobb bioorvosi tudományos parkjának, amely magában foglalja a San Raffaele Kórházat a maga több mint 1300 ágyával, továbbá a Raf Tudományos Parkot, amely az alapítvány hsrcéljait támogatja, és a Vita-Saliute San Raffaele Egyetemet.

2007 folyamán a DIBIT-2 projektben mintegy háromszorosára fogja növelni a kutatási teret, jelentősen javítani és önállósítani fogja a kutatást olyan területeken, amelyeken a san Raffaele már hírnevet szerzett. Ismerve a kapcsolatot a DIBIT és a San Raffaelle Kórház, a Raf Tudományos Park és az Egyetem között, nagyon valószínű, hogy ennek a kiterjesztésnek az eredményeképp javulni fog a logisztika és a szervezés, vonzani fogja az ipar érdeklődését és a tehetséges diákokat. 

Sok erőfeszítést és anyagiakat fektettünk az alap-, preklinikai és klinikai kutatásba. Tudományos eredményeink töretlen és meggyőző fejlődést mutatnak mind a publikációk száma mind az általános minőség tekintetében. 2006-ban 678 tudományos közlemény jelent meg, melynek kumulatív impakt faktora 3400. Ezek a számok is bizonyítják az intézet vezető szerepét Olaszországban, és igazolják azon képességét, hogy állami (Egészségügyi Minisztérium,

 

Egyetemi és Kutatási Minisztérium, Európai Közösség, NIH és kis részben CNR) és magánforrásból (főképp Telethon, az Olasz Rákkutatási Társaság és a Bankalapítványok)

 

támogatást kap ideértve az alapítványokat, valamit az évek alatt megszerzett, megbízható nemzetközi hírnevét. A Telethon két kutatóközpontot támogat a San Raffaele-ben: a Genetikai Betegségek Génterápiás San Raffaele-Telethon Intézetét (HSR-TIGET), amely úttörő a géntranszfer technológiák klinikai alkalmazásában, és az Őssejt Kutatóintézetet (SCRI), amely az őssejtek biológiáját és lehetséges klinikai alkalmazását tanulmányozza, egy olyan területet, amelyben a San Raffaele Intézet világvezető.     

Az Újonnan megjelenő Bakteriális Patogének Részleg:

Daniela Cirillo  Az ÚBP ad otthont egy, az Egészségügyi Világszervezet által elismert TBC Szupranacionális Referencialaboratóriumnak D. Cirillo irányítás alatt és jogosult tréninget szervezni, technikai segítséget és minőségbiztosítást nyújtani kiválasztott endémiás országok nemzeti TBC hálózatainak.

hsr ebp unit 

Kutatási célok:

  1.  Multidrog rezisztens tuberculosis (TBC) kontroll: közegészségügytől az alap- és alkalmazott kutatásig

    • A molekuláris technikák nyújtotta gyors gyógyszer-rezisztencia diagnosztizálása továbbra is a legjobb módja a betegellátás javításának, ezért ez segíti a gyógyszer-rezisztens TBC elterjedésének kontrollálását. Ezáltal célunk olyan mutációk felismerése, amelyek a rezisztencia-fenotípus, elsősorban másodvonalbeli és új gyógyszerekkel szemben, kialakításában részt vesznek a már jól ismert géneken kívüli genomszakaszok elemzésével. A mutációk felismerésére könnyen használható teszteket fejlesztünk a legjobb technológiák segítségével, amelyek a szegény, de magas TBC incidenciájú régiókban is alkalmazhatók, hogy így molekuláris eszközökkel segítsük elő az MDR diagnosztikáját.
        
    • A TBC bacillus érzékeli a gazdakörnyezetet és egy perzisztáló (nem osztódó) formává alakul, amely csökkent érzékenységű a fizikai és kémiai behatásokkal és a legtöbb antimikróbás szerrel hsrszemben. Feltételzzük, hogy ez az átalakulás, amellyel a növekedési ráta, a tápanyagfelvétel, intracelluláris folyamatok változás és a légutak használata jár, a bacillust a makrofág ölő aktivitásával szemben is rezisztenssé teszi. Vizsgáljuk (i) transzkripciós program és a kis nem-kódoló RNS (sRNS) profilját és a metabolikus állapotot az átalakulás előtt, alatt és után; (ii) az átalakulási folyamathoz társuló szabályozó lépéseket; és (iii) a fenotípusos következményeket. Mivel a sRNS-ek szabályozás a bakteriális virulenciát, a stressztűrést és a vasháztartást, ezért feltételezzük, hogy modulálják a perzisztens formává való átalakulást.
  2. Az MDR mikroorganizmusok molekuláris karakterizációja infekciókontroll és epidemiológiai tanulmányok céljából egy kiválasztott populációban

 

USR - Università Vita-Salute San Raffaele
Daniela M. Cirillo, MD, Ph.D
Head,
Emerging Bacterial Pathogens Unit and WHO/IUATLD Supranational Reference Laboratory
San Raffaele Scientific Institute
Via Olgettina, 58
20132 Milan
Italy
Website: http://www.unisr.it/

©  TB-PAN-NET